Az agresszió agressziót szül. De ki szülte meg az első agressziót?  A politikus.

Nehéz eldönteni, a világ merre megy a civilizációs úton. Úgy tűnik, Magyarország rossz irányba.

Agresszívnak lenni nem deviancia, nem betegség, nem különleges állapot. Az élővilág elsődleges jellemzője, alapvető működési elve az agresszió. A nagy hal felfalja a kishalat, az erősebb túlél, a gyengébb kihal. Amikor azt mondjuk, hogy az evolúció diadalmaskodik, akkor az erőszak győzelmét hirdetjük. A világ, amit ismerünk, talán javíthatatlanul agresszív.

Az ember civilizációt építő faj. Talán ezt (is) jelenti, hogy isten a saját képére teremtette. Az ember az egyedüli, aki le tudja győzni az agresszivitást. Le tudja? Megpróbálja. Legalábbis sokszor gondolja azt, hogy érdemes megpróbálni. És bár a történelem az ellenkezőjét látszik tanúsítani, van, hogy sikerül. Aztán valami félremegy, visszaesünk. Mégis: a civilizáció nem más, mint küzdelem a természet törvényei ellen és így küzdelem az agresszivitás ellen is. A civilizáció evolúciója lassú és nem töretlen, de azért látható, ha látni akarjuk.

Hiába hirdetik sokan, az agresszió nem győzelmet, dicsőséget jelent, hanem szenvedést és fájdalmat.

Az erőszak elkerülendő. Az agressziót kiirtani nem lehet, csak visszaszorítani, eltemetni, elnyomni. A civilizált ember nem csapja agyon a szomszédját hirtelen haragjában és a civilizált állam nem rohanja le a másikat politikai okokból. Persze ettől még messze vagyunk. Néha előfordul, hogy agyoncsapjuk a szomszédot és sokszor előfordul, hogy az egyik állam lerohanja a másikat. Jézus fő üzenetével (tartsd oda a másik orcádat is) megelőzte a korát és valószínűleg ezért (is) volt szükségszerű a kivégzése. A rá hivatkozó kereszténység a mai napig nem tud mit kezdeni ezzel az elvvel, pedig kitörölhetetlenül ott világít a jézusi üzenetben. De ez a bejegyzés nem Jézusról szól. Ez a bejegyzés a politikusról szól.

A politikus a civilizáció élén áll. Furán hangzik így, mert nyilván méltatlan rá, de mégis igaz. Mostanában azt hisszük, az a fő felelőssége, hogy mindenki gazdagodását segítse (értsd: a magáét elsősorban, de azért valamennyire mindenkiét – ez így benne van a pakliban). Hogy az állam szolgáltatásainak javításán, a biztonság erősödésén dolgozzon, segítse a kultúra fennmaradását, terjedését. Van azonban egy másik, bár alapvető, mégis kevésbé evidens, viszont meggyőződésem szerint mindenek elé helyezendő, történelmi felelőssége is. A politikus az agresszió ellen dolgozik.

A politikus az agresszió ellen dolgozik, hogy csökkentse a szenvedést és a fájdalmat. Nem arról van szó, hogy amikor muszáj, akkor az ember nem tudja elviselni ezeket, nem arról van szó, hogy a szenvedés és a fájdalom mindig szükségtelen. Arról van szó, hogy ne teremtsünk agressziót fölöslegesen.

Emlékszünk rá? Amikor menekültválság még sehol sem volt, az országot teleplakátolták menekültellenes szólamokkal. Hogy az emberekben felszítsák a félelmet, agressziót, gyűlöletet. Egyes embereket vagy csoportokat (pl: liberálisok, kommunisták) minden baj okának megjelölni arra jó, hogy az emberekben erősítsük a bennük lévő agressziót. Soros György vagy Orbán Viktor főgonoszként történő beállítása az emberek legalantasabb ösztöneire apellál. A mai, szélsőségesen kétpólusúnak tűnő magyar politikai sajtó mást sem csinál (a rend kedvéért: mindegyik oldal), csak erőszakot plántál, gyűlöletet erősít, agressziót bátorít.

Az indulatok és az agresszivitás felkeltése könnyű politikai hasznot szül, rövidtávon biztosan. Történelmi szempontból bűn. Mivel az erőszak mindenhol, mindenkiben ott van, a felelősség alól később könnyű kibújni. A másik ütött először. Mégis, a felelős politikus, az államférfi, a történelmi szuperhős nem felül a hullámra, hanem ellene dolgozik. Hol vagyunk mi ettől?