mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Miértnemaztmondtahogy (Varga Mihály a munkaerőhiányról)

2016. szeptember 17. - p.a

Varga érti, hogy munkaerőhiány van, de érti-e, hogy mit nyilatkozott erről?

vmstart.jpg

Azt gondolná az ember, hogy a magyar közgazdász-szakma legnagyobb éves konferenciáján, a Közgazdász-vándorgyűlésen nem lehet mellébeszélni, különösen nem a nemzetgazdasági miniszternek.

Illetve… dehogy gondolnánk. Igazából még meglepő is, hogy Varga Mihály mennyire egyenesen fogalmaz. Mégis van itt valami fontos, ami jobb esetben csak hanyag beszéd, rosszabb esetben valódi munkaerő-politikai program.

A munkaerőhiány annyira mindennapi téma (még itt, a miigyélünk blogon is szépen dekorált cikk született ezzel kapcsolatban - úgy tűnik, nem lehet eleget foglalkozni ezzel), hogy szinte természetes az idei, kecskeméti konferencia fő iránya: versenyképesség és foglalkoztatás. Varga mondott az országról jót is, rosszat is és elsőre talán fel sem tűnik a csúf.

vm_2.jpgA Varga-beszéd leiratának hiányában hadd emeljem be ide az index.hu híradását, remélve, hogy az a valóságot tükrözi:

"Nagy bérnyomás vár a vállalati szektorra. Varga szerint az elmúlt években a hatékonyság és a termelékenység jobban nőtt, mint a bérek, tehát a következő 1-1,5 évben érdemi bérnövekedésre lehet számítani. Az állam ugyanakkor nem tudja megadni a munkaadóknak annak a béremelésnek a forrását, amellyel itt tudja tartani a munkavállalóit, a munkaadóknak saját erőből kell bért emelniük."

Meghallgatjuk/elolvassuk és bólogatunk. Nyilván nem az államnak kell a béremelést biztosítani, hanem a cégeknek. Ez nem szocializmus, ennyit már biztosan megtanultunk az elmúlt két és fél évtizedben. Még jó, hogy nem az én adóból emeljük mások bérét a gyárak, gyártulajdonosok, vállalkozók, milliárdosok, multicégek helyett!

Tehát Varga azt gondolja (nagyon helyesen), hogy béremelésre van szükség, de az állam nem akar ebben részt venni, a költségvetési fegyelem előrébb való. Csakhogy Magyarországon a legnagyobb munkáltató az állam.

Emeljenek bért a cégek, de az állam nem fog? Tényleg ez az üzenet? Mert nem állami hivatalnokból, egészségügyi dolgozóból, tanárból és tűzoltóból van kevés, nem itt van munkaerőpiaci gond?

Az a baj, hogy a bérszínvonal nem így működik. Az csak a mikroökonómia tankönyv grafikonjain jön ki, hogy a biztonsági őr bérét emelni kell, de a takarítóét nem, ha az egyikből több van a másikból kevesebb. A gazdaság ennél sokkal bonyolultabb. A valóságban (az ország jelenlegi helyzetében) nem elég a gépkezelő, rakodómunkás és a hegesztő bérét meglökni felfelé, hanem – bármilyen furcsa – az óvónőét és a NAV revizorét is kell. Nem is beszélve az olyan esetekről, mint a kórházi ápolónővér, aki állami alkalmazott és  hiányszakma.

vm_4.jpg

A Varga által sugallt módszer nem csak nem hatásos, hanem további gazdasági problémákat generál.

1. A cégek nem tudnak vagy ha tudnak nem fognak megfelelő béremelést végrehajtani, ha az állam nem mutat példát. A munkaerőhiány fő oka ugyanis az EU szabad munkaerő áramlása és így a szomszédos zónákhoz kellene közelíteni a béreket.

2. A magyar munkaerőpiacon (főleg az elmúlt 30 év elrontott adópolitikájának köszönhetően) már így is rendkívüli mértékű a bérfeszültség. Ezt tovább fokozni öngyilkos akció.

3. A munkaerő ára nem csak a cégek hatékonyságán múlik, hanem az általános árszínvonalon is. Végülis a munkaerő is csak egy áru, mégha különleges is. Ha a legjelentősebb munkáltató nem emel bért, akkor nem nőhet meg a kereslet, nem nőhet meg az árszínvonal, nem lesz több bevétele a belföldre dolgozó munkáltatóknak, amiből versenyképessé tudja tenni a gépkezelő, rakodómunkás és a hegesztő juttatását. A külföldre dolgozó munkáltató esete pedig külön bejegyzésben kifejtendő téma, de rímel erre.

Érthető, hogy a kormány a költségvetési fegyelem híve. Ez rendben is van. De miért gondolják, hogy a cégek saját költségvetési fegyelme nem számít? Miért gondolják, hogy a legnagyobb munkáltató kimaradhat a munkaerőpiac gatyábarázásából?

Varga szerint a vállalatok hatékonysága nőtt az utóbbi időben. Itt az ideje, hogy átadjanak ebből a munkavállalóknak. A kormány ebben nem vállal szerepet.  Adódik a kérdés: Az állam működésének hatékonysága nem nőtt az utóbbi időben? És ha nem, akkor erről ki tehet? Esetleg a nemzetgazdasági minisztérium és a többiek?

vm_5.jpg

Feltenném a kérdést, Varga Mihály miértnemaztmondtahogy:

Nagy bérnyomás alatt van a magyar munkaerőpiac a munkaerő Unión belüli szabad vándorlása miatt. A kormány azt gondolja, hogy az elmúlt években a vállalati szféra hatékonysága és termelékenysége jobban nőtt, mint a bérek, tehát megteremtődtek annak az alapjai, hogy az elkövetkező 1-1,5 évben jelentős bérnövekedés történjen. Az állam közvetlenül nem tud segíteni a munkáltatóknak, hanem saját erőből kell bért emelniük. Ugyanakkor a kormányzat vizsgálja, hogy hogyan lehet jelentős mértékben közelíteni az általános magyar bérszínvonalat a környező országok bérszínvonalához. Jelenleg a háttérintézményekben számítások folynak, hogy a kormányzati hatékonyság növekedése milyen béremelést tesz lehetővé a legnagyobb magyar munkáltatónál és mivel lehetne ezt a hatékonyságot tovább növelni. A kormány rendkívüli módon elkötelezett a fiskális fegyelem mellett, de a munkaerőhiány olyan súlyú probléma, ami különleges figyelmet és elbánást érdemel.

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4911717411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása